2025. december 28. - Kamilla

Vesztegetés és hivatali visszaélés a vád

Ma tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a vesztegetés és hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Csaba, a Kulcsár-ügy egykori főnyomozójának ügyét.
2007. április 24. kedd 08:38 - Hírextra
A vád szerint Molnár Csaba 2003-ban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként pár ezer forintos ajándékokért cserébe jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat, államtitkokat, pénzmosás gyanús esetekre vonatkozó bejelentések adatait szolgáltatta ki nekik. A Kulcsár-ügy több gyanúsítottjának elfogásában közreműködő rendőrtisztet mindezek alapján vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolták meg, két pénzváltót pedig hivatali vesztegetéssel.

Molnár Csabát bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság 2005 januárjában. Ez ellen az ügyész fellebbezett, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került. Az ítélőtábla 2005 októberében hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új, elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el a Nógrád Megyei Bíróságon. Molnár Csaba az ítélőtábla döntését követően jelentette be a rendőrségtől való távozását.

A megismételt eljárásban a Nógrád Megyei Bíróság tavaly júliusban első fokon felmentette Molnár Csabát a vesztegetés, a hivatali visszaélés és az államtitoksértés vádja alól. Az ítélet az államtitoksértés vonatkozásában jogerőssé vált, azt az ügyész is tudomásul vette. A vesztegetéssel és a hivatali visszaéléssel kapcsolatos vádpontok tekintetében viszont az ügyész fellebbezett, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását