Belföld
A pártok egyetértenek: legyen jobb a gyerekeknek
Mind az öt parlamenti párt támogatja a kormány "Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégiájáról szóló országgyűlési határozatot és annak megvalósítását is - jelentették be a pártok képviselői kedden a parlamentben.
A 2007 és 2032 közötti feladatokat meghatárózó stratégiát februárban fogadta el a kormány majd nyújtotta be a parlamentnek az erről szóló határozati javaslatot. A képviselők hétfőn zárták le az általános vitát, így várhatóan egy hónap múlva lehet a zárószavazás.
A parlamenti pártok ugyanakkor már most egységesen felsorakoztak a stratégia elfogadása és megvalósítása mellett.
Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) örömtelinek nevezte, hogy sikerült egy politikán felüli kérdést találni, amiben minden párt egyetért. Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) pedig azt hangsúlyozta, hogy a stratégia sikere állami források hiányában azon múlik, hogy mennyi uniós forrást lehet lehívni a megvalósításra.
A gyerekszegénység jeleneleg a kiskorúak kb. 20%-át, közel 500 ezer gyereket sújt. A nemzeti stratégia annak a munkának a végeredménye, amely a kormány felkérésére Ferge Zsuzsa szociológus vezetésével kezdődött 2005-ben. A jelentést a kormány változatlan formában fogadta el, és nyújtotta be a parlamentnek