Nem vigyáztak úgy, mint a szemük fényére?
15 milliós adó - és járuléktartozása miatt vizsgálatot indított az egészségbiztosító a pécsi Szemem Fénye Alapítványnál. A rákbeteg gyermekek mentésével és kórházi szállításával foglalkozó alapítvány öt mentőautóját a tartozás miatt lefoglalta az adóhatós
2007. április 19. csütörtök 06:57 - Hírextra
Az egészségbiztosító a sajtóból szerzett értesülések alapján azért vizsgálódik, mert az alapítványnak a jogszabályok értelmében 30 napon belül jeleznie kellett volna, hogy a köztartozása van, 90 napon belül pedig be kellett volna fizetnie a 15 milliós tartozást. Ha kiderül, hogy a szervezet elmulasztotta ezeket a határidőket, az egészségbiztosítónak fel kell bontania az alapítvánnyal kötött finanszírozási szerződéseket - mondta a Független Hírügynökségnek Karsai Ákos, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szóvivője.
Gyura Barbara, az alapítvány kuratóriumi elnöke a Független Hírgynökségnek elmondta: megdöbbenve értesült a vizsgálat megindításáról. Hozzátette: azért hozta nyilvánosságra az ügyet, mert abban bízik, így könnyebben talál támogatókat, akik segítségével rendezhetik a tartozást.
Forrás: Független Hírügynökség