2024. június 1. - Tünde

Ítéletek a Neten!

Interneten is elérhetővé tenne mintegy 200 ezer ítéletet a Legfelsőbb Bíróság - jelentette be hétfőn Egerben Lomnici Zoltán. Egyelőre azonban nincs pénz az anyag feldolgozására, amelyre annak érdekében lenne szükség, hogy a dokumentumok megfeleljenek az a
2007. április 16. hétfő 12:59 - Hírextra
A terv megvalósításához néhány millió forintra volna szükség - tette hozzá. Az ítéletek internetes közzétételétől az eljárások számának csökkenését várnák.

Lomnici Zoltán elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a bírósági ügyek száma. Amíg 2002-ben mindössze 1,1 millió, az elmúlt évben már, közel 1,4 millió üggyel foglalkoztak a tanácsok. A jogászok, elsősorban az ügyvédek az ítéleteket látva tájékozódhatnának arról, hogy egy-egy esetben érdemes-e a kereset megindítása - indokolta a tervet a legfőbb bíró.

A holokauszt emléknapja kapcsán Lomnici Zoltán arról is szólt, hogy a bíróságok kiemelt figyelmet fordítanak az olyan alkotmányos jogokat érintő ügyekre, mint a hátrányos megkülönböztetés vagy a diszkrimináció. Annál is inkább, mert az ilyen esetek fontosak a magyar demokrácia és ítélkezési gyakorlat európai megítélésének szempontjából is - fűzte hozzá.

Közlése szerint éppen ezért kért legfőbb bíróként jogértelmezést az Alkotmánybíróságtól a gyűlöletbeszéd polgárjogi megítélésének tekintetében is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását