2025. december 27. - János

A gyerekek bírják a meleg meséket

Homoszexuális királyok, leszbikus anyukák, és meleg pingvinek a főszereplői a másság elfogadtatása érdekében indított brit program általános iskolai olvasókönyveinek. A toleranciára nevelést már négyéves korban elkezdik
2007. április 14. szombat 12:43 - Hírextra
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi, aki elhatározta, hogy megnősül. Sorban jöttek a királylányok, de a királyfinak egyik sem nyerte el a tetszését. Végül aztán egy másik királyfiba szeretett bele. Összeházasodtak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. A történet egy általános iskolai olvasókönyvből származik” – olvasható a Spiegel nemzetközi kiadásában.

Nagy-Britanniában egy 1988-ban elfogadott törvény értelmében tilos volt az iskolában a melegek együttélését, elismertetését hirdetni az iskolákban. A Blair-kormány 2003-ban eltörölte a törvényt, és 2005-ben legalizálta a melegek házasságát.

A „Nincsenek kívülállók” program célja a másság iránti tolerancia erősítése. 4 és 11 év közötti általános iskolások olyan történeteket olvasnak, amelyekben a főszereplők melegek.

„Célunk az, hogy olyan könyvekkel ismertessük meg a gyerekeket, amelyek híven tükrözik a való életet” – nyilatkozta Elizabeth Atkinson, a program vezetője. Mint hozzátette, a homoszexualitás korai bemutatása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek később ne közösítsék ki, és ne különböztessék meg hátrányosan a melegeket.

A vallásos szervezetek és a konzervatív szülők nem örülnek a liberális kezdeményezésnek. „Attól tartanak, hogy a két királyfi története és a hasonló mesék erkölcsi zülléshez vezetnek, és a homoszexualitást népszerűsítik.”

„Magánügy, hogy mi történik két felnőtt hálószobájában, de helytelenítem, hogy mindezt ráerőltetik a gyerekekre” – nyilatkozta a program ellen tiltakozó egyik szülői szervezet vezetője.

A program vezetői azzal védekeznek, hogy a „Király és király” és egyéb meleg történetek nem járulnak hozzá nagyobb mértékben az erkölcsi zülléshez, mint a Hamupipőke, hiszen ezekben a mesékben sem a szex, hanem a szerelem a fontos.

Ráadásul a gyerekek nem kifogásolják a meleg meséket, csak a szülők - számol be a nol.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását