Bűnügy

Kirámolta, berámolták

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. Ferenc Mihály 34 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető 2007. április 11-én 14 óra körüli időben a Budapest XVII., Újlak utca egyik ötödik emeleti lakásába zárfeltöréssel jutott be és onnan egy darab gázriasztópisztolyt és külföldi valutát tulajdonított el. Hasonló módszerrel jutott be a szomszédos lakásba is, ahonnan laptopot, digitális fényképezőgépet, mobiltelefont, MP3 lejátszót és készpénzt tulajdonított el.

Egy szomszéd jelentette az esetet, aki zajt hallott a folyosóról. Kiment, körülnézett és egy a lépcsőházban céltalanul járkáló, meg-megálló férfit vett észre. Mivel több alkalommal járt az ötödiken, így feltűnő volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrei a helyszínre azonnal kivonulva – köszönhetően gyorsaságuknak – forrónyomon elfogta és előállította még aznap délután a férfit.

B. Ferenc Mihály zsebeiben elfogásakor megtalálták az eltulajdonított értékeket, illetve később, a kiterjesztett helyszíni szemle során a házban lévő első emeleti villanyóra szekrényben a laptopot.

Az ügyben a további eljárást – a férfi őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

Forrás: BRFK

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.