2025. december 27. - János

Kevés helyen van vizitdíj-automata, de alig hiányzik valakinek

A kórházak kevesebb mint 20 százalékában van még csak vizitdíj-automata, a legtöbb helyen még mindig a dolgozók adnak nyugtát a betegeknek - derül ki a Magyar Kórház Szövetség felméréséből. A felmérés során 100 kórház adatait dolgozták fel a vizitdíj beve
2007. április 12. csütörtök 08:11 - Hírextra
A 300 forintos díj bevezetéséről egyébként hasonlóan vélekednek a betegek és az egészségügyi dolgozók is: többségük ugyan nem örül neki, de tudomásul vette. A betegek kevesebb mint 10 és a dolgozók 5 százaléka elégedetlen a rendszerrel és a betegek mindössze két százaléka tiltakozik kifejezetten ellene. A felmérésből az is kiderül, hogy az egészségügyi intézmények hatvan százalékánál a csaknem két hónappal ezelőtti bevezetés óta a járóbeteg-ellátásban csökkent a forgalom, a fekvőbeteg-ellátásban a többség azonban - 63 százalék - nem tapasztalt változást.

A súlyponti kórházak egyébként évi akár 100 milliós nyereségre is számítanak a vizitdíjakból, de a kisebb, területi intézmények is 40-70 millió forintos bevételt prognosztizálnak. Abban az összes egészségügyi intézmény egyetért, hogy a vizitdíj szedése százszázalékosan nyereséges.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását