2024. május 12. - Pongrác

BKV vita

Az érdekképviseltek számára elfogadhatatlan a BKV-nál tervezett 1.500-2000 fős létszámleépítés, amit a múlt heti sajtóhírek után hivatalosan nem cáfolt a cég vezetése - jelentette ki Nemes Gábor.
2007. április 10. kedd 19:40 - Hírextra
Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója a tájékoztatón cáfolta a létszámleépítés mértékéről megjelent híreket. Közölte, hogy a most zajló "finom hangolás" után derül majd ki június végéig, hogy a tervbe vett szervezet-átalakításnak milyen létszámleépítési vonzatai lesznek.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke sérelmezte, hogy a cég dolgozói a sajtóból értesülnek az ilyen horderejű ügyről. Közölte, hogy a társaság igazgatóságának jövő heti ülését megvárják, s ha igaznak bizonyul a nagyarányú létszámleépítés, akkor minden jogszerű eszközzel, akár sztrájkkal is fellépnek ellene.

Nemes Gábor hangsúlyozta azt is, hogy a szakszervezetek nem vesznek részt a cég átalakításában, azokban a projektekben, amelyekről a vezérigazgató beszélt nekik március végén konkrétumok kifejtése nélkül. Felügyelni szeretnék viszont a cég új irányvonalának meghatározását célzó folyamatokat, hogy a dolgozók érdekei ne sérülhessenek semmiképpen. A szakszervezetek nem lesznek partnerek abban sem, hogy az utasok kárára romoljon a városi közlekedés színvonala.

Antal Attila BKV-vezérigazgató a szakszervezeteknek írt levelében, amit a tájékoztatón kiosztottak, jelzi, hogy az üzleti tervben szereplő létszámcsökkentési javaslathoz gyűjtenek adatokat. Megfelelő adatok birtokában, ha azok a szakszervezetekkel korábban kötött megállapításokat is érintik, egyeztetnek - tette hozzá. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság működési hatékonyságának javítását, az üzemi veszteség megszüntetését célzó stratégia jövő héten kerül a cég igazgatósága és a fővárosi döntéshozók elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását