2025. december 27. - János

A ferihegyi munkáltatót 10 milliós kár érte a sztrájk miatt

Délután fél háromkor véget ért a ferihegyi földi kiszolgálást végzők pénteken meghirdetett kétnapos munkabeszüntetése. A sztrájk miatt a járatok mintegy 5 százalékát kellett törölni, a munkáltató Celebi Kft.-t több 10 millió forintos kár érte.
2007. április 7. szombat 22:24 - Hírextra
A Budapest Airport szóvivője elmondta: a 48 órás munkabeszüntetés alatt közlekedő 624 járatból 33-at töröltek; ebből 8-at szombaton.

Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy pénteken már a légitársaságok többsége saját személyzettel megoldotta a földi kiszolgálást, és a cégek a szabad helyekre átvették más társaságok utasait.

A Celebi Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a munkabeszüntetés miatt több 10 millió forintos kár érte a társaságot.

Limburger Lóránd hozzátette: a sztrájk befejezése után azonnal helyreállt Ferihegyen a megszokott forgalmi rend. Szólt arról is, hogy még szombaton ismét tárgyalnak a szakszervezetekkel a béremelésről és más munkajogi követelésekről.

A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete pénteken azt közölte: ha nem tudnak megállapodni, készek újabb sztrájkra is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását