2024. május 6. - Ivett, Frida

Két napig megint sztrájkol Ferihegy

Újabb kétnapos sztrájkot hirdet Ferihegyen a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) csütörtökön fél háromtól szombaton délután fél háromig.
2007. április 5. csütörtök 13:06 - Hírextra
Csorba Attila, a szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a délelőtti egyeztetésen sem tudtak megállapodni a földi kiszolgálást végző Celebi menedzsmentjével. Hozzátette, hogy megegyezés hiányában megtartják a csütörtökön fél háromtól meghirdetett sztrájkot. A szakszervezet a Celebi Kft.-nél már korábban is tartott egy háromórás és egy egynapos munkabeszüntetést. Akkor járatot nem kellett törölni a repülőgépek azonban átlagosan egy órás késéssel közlekedtek.

A munkabeszüntetés nem érinti a Malév és a SkyEurope járatait, mivel a két légitársaságnak saját földi kiszolgálói vannak. Limburger Lóránd, az Celebi GH Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: várhatóan a sztrájk ideje alatt jelentős késések lesznek, ám arra még nem tudott választ adni, hogy járattörlésre szükség lesz-e.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a menedzsment az egyeztetésen négy százalék alapbér emelést, és ezen kívül három százalékos, teljesítménytől függő emelést javasolt. Ezen túl vállalta, hogy az eddig külsősként foglalkoztatott munkavállalók közül mintegy százhúszat állományba vesz.

A szakszervezet azonban ragaszkodott a tíz plusz öt százalékos béremeléshez, és a jelenlegi munkarend megtartásához. Limburger Lóránd reményét fejezte ki, hogy a munkabeszüntetés támogatottsága alacsonyabb lesz a korábbinál, amikor a dolgozók többsége csatlakozott a sztrájkhoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását