2025. december 27. - János

Rabolt!

Több mint fél évvel első akciója után, újabb bűncselekménye miatt került rendőrkézre egy tavaly nyári rablás fiatal gyanúsítottja Csongrádon.
2007. április 3. kedd 12:35 - Hírextra
A 15 éves fiút a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy kétszer is megpróbálta kirabolni egy helybéli kortársát, az egyik alkalommal sikerrel. Először még az elmúlt év nyarán támadott rá késsel fenyegetőzve a sértettre, akitől akkor csak azért nem tudott semmit elrabolni, mert a megtámadott fiúnál nem volt készpénz.

Az eset idén március végén megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy most a sértett mobiltelefonja volt a célpont, amit verés kilátásba helyezésével meg is szerzett. Ezúttal azonban a károsult már feljelentést tett a rendőrségen és beszámolt a korábbi esetről is. A személyleírás és a tanúk vallomásai alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit azóta a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezett.
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását