A neves külpolitika elemző megállapítja: Moszkva és Washington is többértelmű módon viszonyul egymáshoz. Miközben például Vlagyimir Putyin elnök támadja az Egyesült Államok magatartását, külügyminisztere az amerikai-orosz partnerség fontosságát hangoztatja. Washington Moszkva együttműködését keresi az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásában, de sok orosz szemében provokatív tevékenységet folytat Oroszország határai mentén.

Eközben mindkét országot fenyegeti a radikális iszlám; az atomhatalmak, főleg a két legnagyobb között kötelező az együttműködés; egy sor kérdés, például a klímaváltozás ügye csak globális szinten kezelhető. Nemzeti érdekeik tehát összefüggnek, egyik fél sem akar és nem is engedhet meg magának egy új hidegháborút.

Washingtont alapvetően a belső oroszországi folyamatok aggasztják, az iráni atomkérdésben tapasztalt orosz halogatás, továbbá az a kapkodó magatartás, ahogy Moszkva az egykori orosz birodalom függetlenné vált tagjait kezeli.

Az orosz oldalon viszont azt kifogásolják, hogy Washington saját érdekeinek figyelembe vételét követeli, de nem tiszteli az orosz érdekeket, egyeztetés nélkül robbant ki válságokat és elfogadhatatlan módon beavatkozik az orosz belpolitikába. Kissinger szerint a nagyjából egy időben hatalomra került és egyszerre távozó két elnöknek, Putyinnak és Bushnak mindent meg kell tenniük mandátumuk hátralevő idejében azért, hogy a két hatalom viszonya javuljon.

Az amerikai-orosz kapcsolat csak úgy válhat építő jellegűvé, ha az Egyesült Államok feladja "nemzetközi gyámkodásra" való hajlamát, Oroszország pedig felhagy azzal, hogy a nyers erő fitogtatását használja a diplomáciában.