Pénteken teszik fel forrni a nemadózók feketelevesét
A kormány pénteken benyújtja a parlamentnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyek segítségével szélesíteni lehet az adóalapot, és be lehet vonni az adózásba, az abban eddig részt nem vevőket.
2007. március 29. csütörtök 13:56 - Hírextra
A törvényjavaslatok célja, hogy mind a társasági adóalapnál mind a személyi jövedelemadó alapnál biztosítsa a meghatározott korrigált árbevételi szintet el nem érő vállalkozói körnél azokat az adatokat, amelyek alapján az Apeh kockázat elemzést követően eredményesen vizsgálódhat - fogalmazta meg a törvényjavaslat lényegét Veres.
A pénzügyminiszter elmondta: ez a vizsgálat igazolhatja, vagy cáfolhatja azt, hogy az adott vállalkozások okkal vagy ok nélkül nem mutatattak ki adóalapot. A javaslat tartalmazza majd a várt bevételi összeget illetve azokat a forrásokat, ahonnan pótlólagos bevételre lehet szert tenni, mivel közismert, hogy az elvárt adóból a második félévre korábban 30 milliárd forintot prognosztizált a tárca - fogalmazott Veres János.