Nem meglepő: a fővárosi koalíciós többség rábólintott a metrójelentésre
A szocialista és a szabad demokrata képviselők támogatásával tudomásul vette a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén azt a helyzetjelentést, amely a 4-es metró építésének jelenlegi állapotáról és az intézkedési javaslatokról szól.
2007. március 29. csütörtök 14:20 - Hírextra
Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint Demszky Gábor évek óta félrevezette a budapestieket, így akár a lemondás gondolatával is foglalkozhatna.
A metró első szakaszának ára 43 milliárd forinttal haladja meg a tervezettet. Csaknem 50 milliárd azoknak a kapcsolódó felszíni beruházásoknak a költsége, amelyek nem voltak benne az eredeti tervben, és 28 milliárd az EU által megkövetelt 10 százalékos tartalék - mondta el a vitában Demszky Gábor főpolgármester. Így jön össze a metró első szakaszának 354 milliárdos költsége.
A főpolgármester kijelentette: az átadás egy évet csúszik, de egy ilyen nagy beruházásnál történhetnek váratlan események. Ilyen mértékű mélyépítési munkák egyszerre még nem voltak Magyarországon, így hiányoztak a tapasztalatok, de április 3-án megkezdődik a metróalagút fúrása. Csúszást is okozott és a költségeket is növelte, hogy több állomásnál változtatni kellett a műszaki megoldásokon. A főpolgármester a csúszás legfőbb okát a bürokráciában látja, szerinte az engedélyezési eljárások indokolatlanul lassúak.
A főpolgármester elmondta: még tartanak a tárgyalások az Európai Unióval, hogy Magyarország a Kohéziós Alapból vissza nem térítendő kölcsönt kaphasson a metróépítéshez. Brüsszel nem zárkózik el ez elől. A jelenleg érvényes szerződések szerint a 4-es metró 75 százalékát az Európai Beruházási Bank (EIB) kölcsönéből fizetné az állam, illetve a főváros.
A metró második, a Baross és a Bosnyák tér közötti szakasza a felszíni költségekkel együtt az előzetes kalkulációk szerint 131,2 milliárd forint lesz, a korábban becsült 96,5 milliárd helyett. Ez a rész 2010 helyett várhatóan 2012 végére készülhet el.
A vitában az ellenzéki képviselők hangsúlyozták: támogatják a metróépítést. Kifogásolták viszont, hogy nem volt megfelelő a műszaki és a pénzügyi előkészítés. A metró első szakaszának tíz állomásából csak háromnál nincsenek gondok, a többi helyen még mindig hiányoznak engedélyek. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint Demszky Gábor évek óta beszél a metróépítésről, de a közgyűlés elé került jelentésben lévő problémákról nem beszélt. Szerinte a főpolgármester ezzel félrevezette a budapestieket, így akár a lemondás gondolatával is foglalkozhatna.
A szavazásnál a koalíciós voksokkal a közgyűlés elfogadta a jelentés és az intézkedési tervek. Emellett elfogadták az ellenzéknek azt a javaslatát, hogy a főpolgármester ezentúl háromhavonta tájékoztassa a közgyűlést a metróépítésről. Nem fogadták el viszont azt az indítványt, hogy a költségtúllépés és a műszaki-jogi előkészítés hiányosságainak kivizsgálására bizottságot hozzanak létre.
Forrás: Független Hírügynökség