Sólyom és görög kollégája a nyugat-balkániak EU tagsága mellett
Magyarországon harminc görög kisebbségi önkormányzat működik, tehát az itt élő görögök kulturális autonómiát élveznek - mondta Sólyom László köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott a Görög Köztársaság elnökével kedden a Sándor-palotában.
2007. március 27. kedd 15:55 - Hírextra
A magyar államfő kiemelte: Magyarország és Görögország között a politikai kapcsolatok kiválóak. Elmondta, hogy görög kollégájával részletesen tárgyaltak az Európai Unió jövőjéről, valamint a bővítés kérdéseiről. Hozzátette: egyetértettek abban, hogy Románia és Bulgária uniós csatlakozása után a két ország felkészültségét továbbra is figyelemmel kell kísérni.
Hangsúlyozta azt is: a megbeszélés során úgy ítélték meg, hogy Horvátország uniós felkészültsége igen előrehaladott, és reményüket fejezték ki, hogy az ország mielőbb az EU tagja lehet. Törökország számára is nyitva kell, hogy álljon az uniós perspektíva, feltéve, hogy minden feltételt pontosan teljesít - jelentette ki a magyar államfő. Sólyom László elmondta, megbeszélésük során tárgyaltak a környezetvédelemről. Közölte, a görög elnök is úgy nyilatkozott, szeretne a zöld elnökök kezdeményezéséhez csatlakozni.
Karolosz Papuliasz, aki a magyar államfő meghívására érkezett háromnapos, hivatalos magyarországi látogatásra, elmondta: Sólyom Lászlóval egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni országoknak a lehető leghamarabb csatlakozni kell az EU-hoz, hogy - szavai szerint - "mindannyiunk számára létrejöjjön egy európai béketérség". A görög államfő is megerősítette: Horvátország érett az uniós csatlakozásra.
Forrás: MTI