Természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy hódmezővásárhelyi fiatalember ellen. A 26 éves egyetemi hallgató Csorvás külterületén 8 tő erdélyi héricset tépett ki a földből.
2007. március 27. kedd 13:48 - Hírextra
Az erdélyi hérics fokozottan védett növény, a 8 tő természetvédelmi értéke összesen 2 millió forint. A fiatalember elmondása szerint azért gyűjtötte be a virágokat, mert tanulmányozni akarta őket. Egy közelben lakó figyelt fel a fiatalemberre, és értesítette a Körös - Maros Nemzeti Park egyik természetvédelmi őrét, aki jelentette a rendőrségnek, hogy valaki héricset szed a település külterületén, a vasúti töltés mellett. A rendőrök és a természetvédelmi őr a helyszínen ott találták a fiatalembert, akit a rendőrök előállítottak, majd a növénytöveket is lefoglalták tőle.