2025. december 26. - Karácsony, István

Megint bukhat az amerikai vízummentesség

Legkorábban április végén kezdődhet meg az amerikai törvényhozás két háza között az egyeztető vita arról az átfogó belbiztonsági törvénycsomagról, amelynek 501. cikkelye esetleg lehetővé teszi majd, hogy a magyar állampolgárok idővel vízummentesen utazhas
2007. március 27. kedd 12:20 - Hírextra

Az MTI-t egy névtelenséget kérő kongresszusi forrás úgy tájékoztatta, hogy egyelőre nemcsak a két ház közötti egyeztetés keretét adó úgynevezett konferenciabizottság ülésének kezdete ismeretlen, még azt sem tudni, kik lesznek a tagjai. Így nehéz becslésekbe bocsátkozni arról, meddig tarthat a konszenzuskereső folyamat, illetve mennyi esély van arra, hogy a vízummentességi programról szóló cikkely bekerüljön a végső változatba.

Tekintettel arra, hogy a szóban forgó törvénycsomag - amely a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után alakult "9/11-es" bizottság végre nem hajtott biztonsági ajánlásainak megvalósításáról szól - rendkívül összetett, a képviselőház és a szenátus közötti egyeztetés, a két ház által külön-külön elfogadott, eltérő törvénytervezetek összehangolása hosszú heteket, de inkább hónapokat fog igénybe venni.

A két ház által összecsiszolt majdani végső törvényjavaslatból - miután az ismételt szavazáshoz időt talál a sűrű törvényhozási ütemtervet bonyolító kongresszus - korántsem biztos, hogy törvény válik, azt ugyanis még az elnöknek is alá kell írnia. George Bush pedig állítólag már most kifogásolja a törvénycsomag egy pontját, amely miatt az egész csomagra, benne az 501. szakasz is elnöki vétó várhat. Ha Bush mégis igent mond, akkor a törvény és az abban esetleg szereplő 501. bekezdés végrehajtásához további időre lesz szükség, ami után a vízummentességre áhító országok elérhetik céljukat.

Magyarországnak nem mindegy, hogy ha egyáltalán bekerül a törvénybe, akkor milyen formában fogadják el a vízummentes beutazás lehetőségének feltételeit rögzítő passzust.

Az említett belbiztonsági törvénycsomag képviselőházi változatában - amelyet az idén januárban összeült új összetételű kongresszus alsóháza a legelső törvényjavaslatként fogadott el - nem is szerepel a vízumprogram. A szenátus által 60-38 arányban, március 13-án elfogadott verzióban az 501. cikk rendelkezik "a vízummentességi program korszerűsítéséről".

A terjedelmes cikkely részletesen felsorolja mindazokat a biztonsági követelményeket, amelyeket a vízummentességre pályázó országoknak teljesíteniük kell: egyebek mellett okmánybiztonsági előírásokat, az ellopott és elveszett útlevelek bejelentésének kötelezettségét, információszolgáltatást az Amerikába utazókról és amerikai légi marsallok engedélyezését a repülőjáratokon.

A cikkely George Voinovich ohiói szenátor javaslatára került be a törvénycsomagba. A befolyásos politikus annak idején úgy nyilatkozott: az Egyesült Államoknak szoros kapcsolatot kell fenntartania azokkal a baráti államokkal, amelyek segítik Amerikát a terror elleni háborúban, és ez a gesztus növelni fogja az érintett országokban az Amerika iránti jó szándékot.

Csakhogy a cikkelybe - a vízummentességi kör kibővítését makacsul ellenző Dianne Feinstein kaliforniai szenátor módosító javaslata nyomán - bekerült az is, hogy az aspiráns országoknak a biztonsági követelményeken túl további feltételeket kell teljesíteniük. Az az ország kérelmezheti a vízummentességi státust, amelyik esetében a vízumkérelmek visszautasítási aránya a megelőző évben nem haladta meg a 10 százalékot, vagy a túltartózkodások aránya a megelőző évben nem volt magasabb egy kijelölt szintnél.

A vízummentes státusra vágyó országok közül csak egy-kettő tudja teljesíteni az első feltételt, Magyarország nem tartozik ezek közé, ugyanis a vízumelutasítási arány meghaladja a 10 százalékot. Annak megállapítására pedig, hogy egy ország állampolgárai közül mennyien tartózkodnak jogellenesen az Egyesült Államokban a vízumuk által engedélyezett tartózkodási időn túl, a törvényjavaslat szerint repülőtéri kiléptetési rendszert fognak életbe léptetni a külföldiek nem kevesebb mint 97 százalékának ellenőrzésére. A magyar érdeket az szolgálná - és ha majd ismert lesz a konferenciabizottság összetétele, akkor a magyar ügyért lobbizók nyilván ennek érdekében próbálnak majd nyomást gyakorolni a kongresszus tagjaira -, hogy a törvényből kikerüljön a 10 százalékos feltétel.

Dianne Feinstein szenátor már többször kifejezte aggodalmát a vízummentességi program feltételeinek tervezett lazítása miatt azután, hogy az elnök tavaly novemberben a tallinni NATO-csúcs alkalmából váratlanul bejelentette a program kibővítésének szándékát. A Fehér Ház, közelebbről a belbiztonsági minisztérium ugyanis olyan javaslatot dolgozott ki, és ezért lobbizik a kongresszusban, amelynek értelmében a vízummentességi programhoz való csatlakozás törvényben rögzített feltételét - a vízumkérelmekre vonatkozó maximális 3 százalékos elutasítási arányt, amely a többi jelentkező állam között Magyarország számára is elérhetetlen - megszüntetnék, illetve "rugalmasan" kezelnék cserébe azért, hogy az érintett országok a szigorúbb biztonsági követelményeknek megfelelnek.

Feinstein, akinek a szenátus jogi bizottsága tagjaként jelentős befolyása van a tervezet alakulására, közölte, hogy nem támogatja a jelenleg 27 országot érintő program kiterjesztését. Érvelése szerint ez ugyanis megnövelné a biztonsági kockázatot, és lehetővé tenné, hogy potenciális terroristák jussanak az országba. A szenátor asszony rámutatott, hogy a vízummentességi programot kihasználva szállt fel az Egyesült Államokba tartó repülőgépre az azóta elítélt terrorista, Zacarias Moussaoui és a "cipőbombás" Richard Reid. Csak 2005 januárja és júniusa között az amerikai hatóságok 298 olyan hamis útlevelet koboztak el, amellyel a vízummentességet élvező országokból akartak beutazni Amerikába.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását