Belföld
Önkormányzati rendőrök jöhetnek
A hatékonyan működő európai példákhoz hasonló önkormányzati rendőrségre van szükség Magyarországon is. Danielisz Béla emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió dokumentumai is az önkormányzati alapú közterületi rendészet mellett teszik le a voksot.
A fővárosi önkormányzat MSZP-s bűnmegelőzési tanácsnoka, a városrendészeti bizottság elnöke beszélt az "Európai Fórum a Városi Biztonságért" (EFUS) nevű több mint 300 uniós várost és biztonsági partnert tömörítő szervezet végrehajtó bizottságának plenáris ülésén a budapesti városházán hétfőn.
Denielisz Béla szerint a közösségi rendészet nem önmagától lesz, nem szervezeti feladat elsősorban, hanem a rendészeti filozófia kérdése. Úgy vélte, hogy három fontos tényezőnek, az élhető városnak, a közeli rendészetnek és a biztonság kultúrájának kell érvényesülnie ahhoz, hogy a rendészeti szervek alkalmassá váljanak a közösségi típusú feladatvállalásra. "A rendőrség nem ura az állampolgárnak, hanem vele kölcsönös párbeszédben és együttműködésben lévő partnere" – szögezte le.
A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a bűnmegelőzéssel kapcsolatban érvényes az a bölcsesség, "hogy jobban kell szeretni unokáinkat, mint önmagunkat, hiszen eredményeink legtöbbje majd az ő életüket teszi sokkal jobbá és biztonságosabbá".