A Fidesz látni akarja a kormány közpénzügyi csomagját
A Fidesz kezdeményezi, hogy a parlament kezdje tárgyalni a párt korábban benyújtott közpénzügyi javaslatcsomagját - jelentette be Varga Mihály.
2007. március 26. hétfő 12:00 - Hírextra
A Fidesz alelnöke elmondta: a szándékot megerősítette a Fidesz pénteki találkozója a Magyar-Európai Üzleti Tanács tagjaival, valamint a párt hétfői elnökségi ülése is.
A csomag egyik részében törvényalkotási kötelezettséget írnának elő a költségvetés főbb makrogazdasági mutatóinak várható alakulásáról, továbbá módosíttatnák azt a büntetőjogi cikkelyt, amely büntetni rendeli a közérdekű adattal való visszaélést. A Fidesz úgy gondolja, hogy 3 évig terjedő szabadságvesztéssel kell sújtani azt, aki közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz, vagy meghamisít. Varga Mihály e passzus kapcsán arra utalt, hogy egy évvel ezelőtt, a választások előtt a Fidesz szerint a kormány a törvényben előírt határidőre nem tette közzé az államháztartás rossz állapotát mutató adatokat.
A Fidesz szeretné elérni, hogy ne lehessen a kormány döntéseivel felülírni a költségvetésben foglalt számokat. Ennek érdekében eltörölnék az ennek fedezetéül szolgáló maradványképzési kötelezettséget az egyes tárcáknál.
A törvénycsomag egy másik részében az állam által kiírt pályázatok kapcsán szeretnék egyebek között elérni, hogy a befogadott számlákat az államnak 30 napon belül kelljen kifizetnie, szemben a mai gyakorlattal, amikor az odaítélt pályázati összegeket akár több hónapos késedelem után utalják át a nyerteseknek. Ugyancsak a pályázók helyzetét javítanák azzal, hogy az odaítélt támogatás áfáját csak azután kelljen befizetniük, hogy ténylegesen meg is kapták a pénzt az államtól.
A Fidesz még februárban nyújtotta be csomagját, akkor a kormánytöbbség - bár nem utasította el - arra hivatkozva nem vette napirendre, hogy saját szabályozásra készül - mondta Varga Mihály. Mivel azonban ez ügyben eddig semmi sem történt, most megkísérlik a parlament napirendjére tűzetni a javaslatokat - tette hozzá.
MSZP nemElvileg sem támogatja az MSZP frakciója a Fidesz közpénzügyi törvénycsomagját - közölte hétfőn Kékesi Tibor, a szocialisták költségvetési munkacsoportjának helyettes vezetője. Szerintük ugyanis a legnagyobb ellenzéki párt politikai érdekeket akar törvénnyel szolgálni, amit sajnálatosnak tartanak, mert a Fidesz javaslatában több olyan elem van, ami egybeesik az MSZP szándékaival, például a költségvetés átláthatósága és szabályozottsága - mondta Kékesi Tibor.A kormánytöbbség még a tavaszi parlamenti ülésszakon benyújtja ígért saját javaslatait, amelyek várhatóan négy törvénytervezetből fognak állni az államháztartás reformjáról, rendszeréről, a közpénzügyekről és a költségvetés szabályozottságáról - mondta Kékesi.
Az MSZP úgy véli, hogy a Fidesz kirakatpolitikát folytat, mert a múlt héten éppen az ő képviselői nem mentek el az Állami Számvevőszék elnöke által kezdeményezett megbeszélésre abban a tárgyban, amiről a csomagot elkészítették.
Forrás: Független Hírügynökség