Az NBH szerint ők nem zaklattak
Visszautasította a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azt a szombati Magyar Nemzetben megjelent információt, hogy zaklatták volna a lap újságíróját. Az idézett beszélgetés nem hangzott el, más összefüggések miatt keresték a zsurnalisztát - állítja a Hivatal.
2007. március 24. szombat 17:55 - Hírextra
Ugyanakkor az NBH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem volt művelet, nem volt zaklatás, és a titkosszolgálat munkatársai, illetve az újságíró között sem hangzott el olyan párbeszéd, amelyet a napilap idézett. Az NBH azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a Magyar Nemzet munkatársainak várható látogatásáról. Utólag jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint, érdeklődtek az iránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik.
Az NBH-nál egyebek közt számításba vették azt, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá azt is, hogy az adott időszakban voltak esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését. A látogatás célja a Magyar Nemzet munkatársánál az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják - közölte az NBH.
Forrás: MTI