A világ legszörnyűbb gyilkosa
Az Európai Bizottságot figyelmeztették, hogy tegyen többet a tuberkulózis terjedésének megfékezéséért. A legfrissebb adatok szerint 450 ezer tuberkulózis eset volt tavaly Európában, ebből mintegy 100 ezer a 27 tagú EU-ban. Európában évente 60-70 ezer embe
2007. március 23. péntek 13:13 - Hírextra
A legtöbb beteg az EU-n belül Spanyolországban van, ahol 12 ezret tartanak nyilván, Németországba 6 ezret, Nagy-Britanniában 8900-at, Franciaországban 8 ezret.
Egyes országokban az esetek több mint 50 százalékát a bevándorlók közösségeiben regisztrálják. Egy, a tuberkulózisról szóló legutóbbi szakmai konferencián elhangzott, hogy Európában évente 60-70 ezer ember hal meg ebben a betegségben.
Szakértők azt mondják, ha a tagországok jobban odafigyelnének, és követnék a protokollokat, akkor sokkal hatékonyabban tudnának fellépni a betegség ellen.
Sokan még ma is úgy tartják, hogy a tuberkulózis a világ egyik legnagyobb gyilkosa, évente 1,6 millió ember halálát okozza. A betegség megelőzhető és gyógyítható. A nemzetközi közösség összefogásával oltási programokra lenne szükség, javítani kellene a kritikus térségekben a diagnosztikai eszközökkel való ellátottságot, új vakcinát lehetne kifejleszteni, és így sikeres kezelést lehet biztosítani a veszélyeztetett térségekben élő embereknek.
A probléma egyáltalán nem távoli, a bevándorlók miatt Európában is újra szembe kell nézni vele, elsősorban a bevándorlók és más, hátrányos helyzetű rétegek életkörülményei miatt.
A tuberkulózis baktériumfertőzés, a baktérium a levegőn át terjed. Ahhoz, hogy a gyógyulásban biztosak legyenek az orvosok, fél évig kell kezelniük a beteget.
Forrás: euractiv.hu