A gyilkossá válás egyik módja
Egy barátja AIDS-es, és titokban arra készül, hogy másokat is megfertőzzön. Megölné-e ön a barátját, hogy a többieket megmentse? Egy vizsgálat során ezt kérdezték amerikai kutatók 30 személytől, akik között egészségesek és agykárosodottak is voltak.
2007. március 23. péntek 13:04 - Hírextra
Egy barátja AIDS-es, és titokban arra készül, hogy másokat is megfertőzzön. Megölné-e ön a barátját, hogy a többieket megmentse? Egy vizsgálat során ezt kérdezték amerikai kutatók 30 személytől, akik közül 12-nek semmilyen agykárosodása nem volt, 6-nak a homlok mögötti úgynevezett prefrontális cortexe volt sérült, a többinek pedig egyéb agykárosodása volt.
A Nature-ben megjelent beszámoló szerint a többség vagy megkerülte a választ, vagy azt mondta, hogy nem tudná elképzelni, hogy megölje a barátját. Az a 6 azonban, akinél a prefrontális cortex károsodott, a leghatározottabban, és hideg fejjel így nyilatkozott: ahhoz, hogy sok embert megmentsünk, késznek kell lennünk egy életet feláldozni. A kutatók szerint az említett agyterület a közvetítő az érzések és az értelem között. Ha ez sérült, az illető képtelen érzéseivel kontrollálni a cselekvést. Arra már mások is rámutattak, hogy például a gyilkosoknál az ilyen agykárosodás igen gyakori. (MR)