A Gallupnál leállt az MSZP zuhanása
Konszolidálódott az MSZP és a miniszterelnök támogatottsága a közvéleményben, a Fideszé változatlan - olvasható a Gallup honlapján. Az MSZP támogatottsága elmozdult a februári 14 százalékos mélypontról, ma az összes választópolgár 18 százaléka választaná
2007. március 23. péntek 16:33 - Hírextra
"A Fidesz 34 százalékos szavazótábora gyakorlatilag tavaly június óta képtelen a gyarapodásra, ami azt jelzi, hogy az ellenzék vezető ereje sem tud megfelelő alternatívát nyújtani a kormánypártokból kiábrándultak számára" - olvasható a Magyar Gallup Intézet honlapján.
A biztos szavazó pártválasztók abszolút többsége, 56 százaléka a Fidesz szavazóiból áll. Ez 25 százalékponttal több mint amilyen támogatottsággal az MSZP rendelkezik ebben a körben.
A kis pártok közül az MDF erősödött. Az összes megkérdezett 4 százaléka szavazott volna a pártra, amely jelenleg a biztos szavazó pártválasztók körében 6 százalékot kapott és ezzel átlépi a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
Ugyanakkor az SZDSZ az eddig mért legalacsonyabb, 1 százalékos támogatást tudhatja magáénak a teljes népesség körében.
A Medián csütörtökön azt közölte: március 2-a és 6-a közötti adatai szerint a teljes népességben az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé pedig 6 százalékponttal nőtt.
Forrás: MTI