2025. december 26. - Karácsony, István

Ítélet jön a főrendőrre

Pénteken folytatja a bizonyítási eljárást a Fővárosi Ítéltőtábla Katonai Tanácsa Bácskai János rendőrtábornok bűnperében. A tárgyalásra ismételten tanúként idézték Kulcsár Attilát, aki legutóbb, 2006. november 27-én nem jelent meg a tárgyaláson.
2007. március 22. csütörtök 20:01 - Hírextra
Az ex-brókert akkor 200 ezer forintos rendbírsággal sújtották ezért.Bácskai Jánost, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ volt vezetőjét korábban azért ítélték el elsőfokon, mert az ügyészség szerint kapcsolatai felhasználásával segíteni próbált Kulcsár Attilának abban, hogy a K&H Equities-nél kirobbant botrány után elkerülhesse a felelősségre vonást.

A rendőrtábornokot, aki helyettes államtitkári beosztásban volt főigazgató, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolásért és államtitok-sértésért már 2004 februárjában elítélte a Fővárosi Bíróság, de ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte. A megismételt eljárásban a Csongrád Megyei Bíróság a tábornokot 2006. február 22-én bűnösnek mondta ki, és 1 év börtönre ítélte 3 évre felfüggesztve, illetve lefokozta.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken várhatóan jogerős ítéletet hoz az ügyben.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását