2025. december 24. - Ádám, Éva

Kossuth-díjat kapott Kern András és Dés László

Az Országházban csütörtökön délután kiosztották a Kossuth-díjakat, a Széchenyi- díjakat és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. A díjátadón beszédet mondott Sólyom László köztársasági elnök.
2007. március 15. csütörtök 16:20 - Hírextra
Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki - mondta Sólyom László államfő a nemzet ünnepén, március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján, az Országházban tartott díjátadó ünnepségen. A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit nyújtotta át. Ünnepi köszöntőjében az államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március tizenötödikét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünnepli. Hozzátette: a magyar nemzet egységét fejezte ki az is, hogy Romániában, Kolozsvárott állami kitüntetéseket adhatott át ott élő magyaroknak.

A Parlament kupolacsarnokában rendezett ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint több párt képviselője is.

Kossuth-díjat kapott: 
D. Nagy János operaénekes, Dés László zeneszerző, Földi Péter festőművész, Gálffi László színművész, Gulyás Gyula szobrászművész, Horváth Ádám rendező, Kern András színművész, Kévés György építész, Kósa ferenc filmrendező, Ligeti András karmester, Paizs László festőművész, Parti Nagy Lajos költő, Párkai István karnagy, Perényi Miklós gordonkaművész, Pécsi Ildikó színművész, Psota Irén színművész, Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező, Ifj. Sántha Ferenc hegedűművész, Szilágyi Tibor színművész, Takács Zsuzsa költő-műfordító valamint Tolnay Ottó költő, író, műfordító.

Széchenyi-díjat kapott:  A díjazottak: Ádám György agykutató, Blaskó Gábor kémikus, Bodnár György irodalomtörténész, Bokor József villamosmérnök, Csiszár Imre matematikus, Dimény Imre agrárközgazdász, Dobozy Attila bőrgyógyász, Földényi F. László irodalomtörténész, Gallé László biológus, Inzelt Péter mérnök-közgazdász, István Lajos orvos, Kelemen János filozófus, Keserű Katalin művészettörténész, Komoróczy Géza nyelvész, Major György meteorológus, Molnár Károly gépészmérnök, Simai Mihály közgazdász, Szöllősy András zeneszerző, zenetörténész.

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést Lámfalussy Sándor közgazdász (az euro atyja) kapta.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést tizenhatan vehették át: Ágh Attila politológus, Bali József nyugalmazott tábornok, a Honvédelmi MInisztérium védelempolitikai szakállamtitkára, Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék főigazgatója, Gécseg Ferenc matematikus, Ginszler János mérnök, Görög Sándor kémikus, Ilovszky Rudolf labdarúgó mesteredző, Koncz Gábor színművész, Kovács Apollónia előadóművész, Lovag Zsuzsa múzeológus, Márta Ferenc kémikus, Nász István virológus, immunológus, Pénetk Imre költő, kritikus, Sántha Ferenc író, Sass Szylvia operaénekes és Varga Gyula közgazdász.

Idén nettó 1,2 millió forint jár a Kossuth- és Széchenyi-díjjal, a pénz adó- és járulékmentes.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását