2025. december 24. - Ádám, Éva

Álprobléma Che Guevara és az Árpád-sávos zászló

Kölcsönösen álproblémának nevezte az Árpád-sávos zászló használatát, illetve a Che Guevara kultuszt a Fiatal Balodal, illetve a Fidelitas vezető politikusa a Klubrádió szerda délutáni Kontra című műsorában.
2007. március 14. szerda 07:18 - Hírextra
Az Árpád-sávos zászló megosztó szimbólum, ezért kívánták szimbolikusan a múzeumba zárni – mondta a Klubrádió Kontra című műsorában Varga László. A Fiatal Baloldal elnöke elmondta, ezzel a Fidesz – szerintük – megosztó politizálására is reagálni kívántak, és azt kérik az ellenzéki párttól, hogy fejezze be a megosztó poltizálást.

Az ország jelenlegi helyzetében álprobléma az Árpád-sávos zászló kérdése – reagált a Kontrában Schneller Domokos, a Fidelitas budapesti elnöke. Kifejtette: az Árpád-sávos zászlót nem így használták a nyilas korszakban. Azzal is érvelt, hogy a Magyar Köztársaság címer pajzsának egyik oldala "vörössel és ezüsttel hétszer vágott", ugyanez szerepel ezen a zászlón. Hangsúlyozta: szerinte ennek a zászlónak kiforgatott, meggyalázott változata alatt követtek el bűncselekményeket a nyilasok. Azon cselekedetektől pedig elhatárolódtak, ahogyan minden más erőszakos, szélsőséges cselekedetektől is – ezt a Fidelitas politikusa a Kontrában is megette. Aki nem határolódott el - mondta Schneller Domokos: az éppen a Fiatal Baloldal, amely „Che Guevara pólóiban egy tömeggyilkost népszerűsít”.

Varga László erre úgy reagált, hogy szerinte ez az, ami álprobléma. Kijelentette: Che Guevara a diktatúrák elleni lázadás, a szegénység, az igazságtalanság elleni küzdelem szimbóluma szerte a világon, „mára egy ikonná vált, többet jelent a személyénél”. Varga László szerinte senkinek nem sértheti az érzékenységét Che Guevara.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását