Külföld
Giridzsa Praszad Koirala vádaskodik
Nepál miniszterelnöke azt javasolta a hatalmától már megfosztott Gianendra királynak, hogy mondjon le trónjáról. Giridzsa Praszad Koirala kormányfő egyben azzal vádolta meg az uralkodót, hogy azokat támogatja, akik az ország helyzetének aláásására töreksz
A Kantipur című nepáli újságnak nyilatkozva a politikus hangoztatta: ha az uralkodó lemond a trónról, azzal új helyzet áll elő. Azt nem magyarázta meg, hogy az új helyzet mit jelent, de bírálta a királynak azt a múlt havi nyilatkozatát, amelyben megvédte 2005-ös döntését, amellyel menesztette az akkori kormányt és közvetlenül magához ragadta a végrehajtói hatalmat.
Gianendra azt állította, hogy kényszerhelyzetben volt, mert a kormány nem volt képes megszervezni a választásokat, illetve biztosítani a közrendet. Az uralkodó 2006-ban a demokráciakövetelő megmozdulások hatására lemondani kényszerült 14 hónapon át gyakorolt abszolút hatalmáról.
A katmandui parlament később pedig megfosztotta valódi hatalmi jogköreitől, az uralkodó azóta a 24 milliós hindu ország névleges vezetője csupán. A törvényhozás ez év februárjában arról döntött, hogy az interjú miatt felkéri a kormányt tegyen lépéseket a király ellen.
Forrás: MTI