A mintegy két tucat mesterképzési szakra, azok szakirányaira várnak még jelentkezőket, hallgatókat a felsőoktatási intézmények. A szakok listája sokszínű: agrár, bölcsész, informatikai, műszaki, mérnöktanári, zeneművészeti és katonai képzések közül választhatnak a diákok. A jelentkezési feltételeket a képzést hirdető felsőoktatási intézmények határozták meg, beleértve azt is, hogy milyen korábbi végzettséget, ismereteket várnak el a jelentkezőiktől.
A felsőoktatási intézmények még indíthatnak egyetemi szintű kiegészítő alapszakokat azokon a területeken, ahol még nincsenek mesterképzések. A lehetőségek lefedik a képzések szinte teljes spektrumát, az intézmények több ezer hallgatót várnak még ezekre a képzésekre. Ezekre a szakokra "hagyományos" főiskolai végzettséggel lehet jelentkezni, és ugyanazon a szakon, rövid idő alatt lehet egyetemi végzettséget és szakképzettséget szerezni.
A jelentkezés két módon történhet: elektronikusan, a www.felvi.hu oldalon elérhető e-felvételi felületen keresztül, vagy hagyományosan, postai úton. A meghirdetett képzésekről, a jelentkezés szabályairól hivatalos információt az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján (www.felvi.hu), valamint a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban és annak hivatalos kiegészítésében találhatnak a jelentkezők.


