Olmert átgondolná a szaúdi békekezdeményezést
Az izraeli miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy kész "komolyan kezelni" az arab békekezdeményezést, amely az 1967-ben megszállt területekről való kivonulás feltétele mellett a kapcsolatok normalizálását ajánlja fel Izraelnek.
2007. március 11. vasárnap 16:40 - Hírextra
"Többször is kijelentettük, hogy a szaúd-arábiai kezdeményezés olyan javaslat, amit készek lennénk komolyan kezelni, és álláspontunkat azóta sem változtattuk meg" - mondta Ehud Olmert az izraeli kabinet szokásos heti ülése, és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tervezett vasárnapi találkozója előtt minisztereinek.
A Szaúd-Arábia nevéhez fűződő kezdeményezés szerint ha Izrael kivonul az 1967-es hatnapos háborúban megszállt területekről, az arab országok elismerik államként és normalizálják vele kapcsolataikat. A tervet 2002-ben az Arab Liga elfogadta, de Izrael fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben.
Mindenekelőtt ellenállt a felhívásoknak, hogy hajtson végre teljes kivonulást Ciszjordániából és Kelet-Jeruzsálemből, és ellenvetéssel élt azzal szemben is, hogy a terv közvetve megfogalmazza a palesztin menekültek jogát a visszatérésre.
Cipi Livni izraeli külügyminiszter tíz nappal Olmert kijelentése előtt is ebben a szellemben nyilatkozott, kijelentve: Izrael számára "jelenlegi formájában" elfogadhatatlan a béketerv. A tervet ismét napirendre tűzik az Arab Liga márciusi rijádi csúcsértekezletén. "Nagyon reméljük (...), hogy Rijádban a szaúdi tervben megjelenő pozitív elemek ismét megerősítést nyernek, ami talán javítja a Palesztin Hatósággal való tárgyalások esélyeit" - mondta erre utalva Olmert vasárnap.
Forrás: MTI