Sztárhírek
A szerelem mattolta a csodagyereket
A perui sakkozó, Emilio Córdova alig 15 évesen nemzetközi mesterként, zseniként van számon tartva. A szerelem viszont elvette az eszét. Beleőrült egy 29 éves brazíliai nőbe, akit sikerült meghódítania és miatta megtagadja, hogy szülőhazájába visszatérjen.
Hamis mosollyal ismeri el, hogy hazudott barátnőjének az életkorát illetően, nehogy kosarat kapjon: húsznak mondta magát. A kirobbant botrány miatt azonban nem lehetett az igazat tovább titkolni.
A srác Buenos Airesben ismerte meg a brazíliai származású Adriane-t, akit Sao Paolo-ba követett és azóta sem hajlandó onnan hazamenni. Szülei kétségbeesésükben a helyi újságokhoz fordultak segítségért, hogy makacs fiukat észhez térítsék.
„A fiam megőrült! Ez a nő kétszer idősebb nála. Igyekeztem vele megértetni. Tudom, hogy elköltötte a nála levő pénzt, eladta a laptopját, a fényképezőgépét, minden értékét, hogy tartózkodását fedezni tudja. Ez a románc tönreteheti a karrierjét. Nem maradt pénze hogy hazajöjjön” – mondta Arturo, az apa.
A perui konzulátus is igyekezett őt jobb belátásra téríteni, hasztalanul. Csupán azzal a feltétellel volt hajlandó apjával találkozni, hogy az nem kényszeríti őt rá, hogy hazamenjen, bár szerelme beígérte neki „ha nem megy magától, elviszi a fülénél fogva”.
Emilio viszont állítja, hogy nem csupán szerelméért, hanem szakmai okokból döntött Brazília mellett, mert meg kívánja nyerni a nagymesteri címet. (Clarín)