Külföld

Újabb nyitranováki áldozat maradványaira bukkantak

Egy héttel a szlovákiai Nyitranovákon bekövetkezett robbanás után pénteken előkerült a negyedik áldozat, egy férfi testmaradványa. Négy embert tovább keresnek.

Két ember holttestét röviddel a robbanás után megtalálták, hat személynek azonban nyoma veszett. Az eltűntek egyikének csonkolt testmaradványa időközben előkerült, azóta DNS-vizsgálattal már a személyazonosságát is megállapították. A pénteken föllelt emberi maradványról nincs több információ, de tudni lehet, hogy ez is "szerencsének" minősül, hiszen azt feltételezik, hogy a hatalmas erejű robbanásban az eltűntek egyszerűen semmivé lettek.

A katonai robbanóeszközök hatástalanítását végző üzem hatalmas csarnoka a múlt héten pénteken, röviddel alkonyat előtt történt robbanás következtében néhány másodperc alatt vált millió ököl nagyságú zúzalékká. A csarnok helyén akkora kráter keletkezett, hogy az elpusztult épület – ha állna – beleférne. Az üzem többi épülete is súlyosan megrongálódott, tizenkét kilométeres körzetben számos településen törtek be az ablakok.Az ország történetében soha ilyen erejű robbanást nem jegyeztek fel.

A minap az egyik eltűnt személy, egy 21 éves fiatalember édesapja, az üzemet minden részletében ismerő tapasztalt tűzszerész azt nyilatkozta, hogy a még keresett áldozatok valószínűleg gőzzé és füstté váltak, mert a robbanás centrumában a pusztító erők mellett háromezer Celsius fok hő is keletkezett. A földig letarolt helyszínen a rendőrség és a katonai szakértők pénteken is folytatták a vizsgálódást, de érdemi megállapításra nem jutottak – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Ján Packa országos rendőrfőkapitány.

Milan Vanga, a fegyveres erők szóvivője azt nyilatkozta, hogy a nyitranováki üzemben történt katasztrófa a hadsereg egyetlen lőszerraktárában sem ismétlődhet meg, mert ott a biztonsági rendszerek teljesen megbízhatóak. Jóllehet a robbanás a levegőt nem szennyezte, a környezetvédelmi felügyelőség csütörtökön a helyszín közelében folyó patak vizében a megengedettnél harmincszor nagyobb mértékben mutatott ki nehézfémeket.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.