Vigyázz a vesédre!

A Nemzetközi Nephrológiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége kezdeményezésére minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjaként tartják számon. Világszerte évente 12 millió halálesetben játszik szerepet a veseelégtelenség, és ez a szám egyre növekszik, mi több már a fiatalabb korosztályt is érinti. Magyarországon 1991 óta megháromszorozódott a veseelégtelenségben szenvedők száma. Dr. Kiss István a nephrológia és művesekezelés országos szakfelügyelő főorvosa a Hírextrának elmondta, hogy a drasztikus növekedés hátterében, mint megannyi probléma mögött is a magasvérnyomás és a cukorbetegség rohamos terjedése áll.

Jelenleg a 1,5 millió dializált beteg 80 százaléka a fejlődő világban él: Indiában például a rászorultak mindösszesen kevesebb mint 10 százaléka jut hozzá az életmentő beavatkozáshoz. Ezzel együtt mára meghaladottá vált az a nézet is, miszerint az érintettek főleg idősebbek. Guatemalában például a dializáltak közel fele már 40 évnél fiatalabb. Magyarországon pedig a fitalok 11 százaléka elhízott, vagyis szinte biztos, hogy magas a vérnyomása, de figyelmen kívül hagyják. Pedig nem kellene.

Körülbelül 1,5 millió embert már csak a dialízis tart életben, miközben átlagosan 7 évet várnak egy veseátültetésre, ha egyáltalán nyílik erre lehetőségük. Persze Kiss István szerint ennek hátterében nem csak az áll, hogy Magyarországon évi 344 kivétel és 296 beültetés van, hiszen körülbelül évente ezren várnak vesére. Ezeket a számokat figyelembe véve körülbelül három évig kellene várni egy új szervre. Sok esetben azonban a korábbi vérátömlesztések miatti idegen vér ellenanyagaival van tele a szervezet, és ezért nem is találnak a páciensnek megfelelő vesét. Gyakran előfordul az is, hogy a vesét egyszerűen kilöki a befogadó.

Nem is tudunk róla

Egy tavalyi felmérésből kiderült – melyben 38 ezer magas vérnyomásban és/vagy cukorbetegeségben is szenvedő beteg adatai vizsgálták – , hogy a betegek 14 százalékának középsúlyos vagy súlyos veselégtelenséggel is számolnia kell. Ez az egész lakosságra kivetítve azt jelenti, hohgy leglább 500 ezer embernek biztos, hogy van valamilyen fokú veseelégtelensége. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerrint 2004-ben 5176 művesekezelést igénylő beteget tartottak számon, míg 2005 végére 5462-t. A dialízises kezeléseket az állam teljes egészében támogatja, közel 17 milliárd forintos kerettámogatás van a művese-kasszában.

A legnagyobb probléma, hogy – a magas vérnyomáshoz vagy koleszterinszinthez hasonlóan – mire a vesebetegségnek érezhető, és laikusok számátra is nyilvánvaló tünetei vannak, addigra már késő, ezért Kiss István  is a megelőzésre és a szemléletváltása helyezi a hangsúlyt. Létezik ugyanis egy egyszerű vizsgálat, mely során az albumin illetve a kreatinin vizeletben történő megjelenését nézik, melyek az érrendszer megindult károsodására utalnak. Csakhogy ha ma valaki elmegy egy vesevizsgálatra, ezt a két értéket nem nézik meg.

Ezért Kiss István, a Magyar Nephrológiai Társasággal és a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társasággal tesz egy olyan ajánlást, hogy az ország összes laboratóriumának kötelező legyen elvégezni az egyébként olcsó és rutinszerű eljárást, hogy akkor is megkapja az orvos az értékeket, ha nem kéri. Kérdés persze, hogy ha a betegség ennyi embert érint, akkor miért nem készítették el eddig is ezeket a vizsgálatoktat. Kiss szerint ennek hátterében a szakma gondolkodásmódja – hiszen pluszmunka van vele – és a páciens egészségtudatosságának hiánya áll.

Alattomos betegség

„Világszerte és nálunk is probléma, hogy a pácienseknek sokszor fogalmuk sincs, hogy veséjük már régóta nem működik megfelelően, ezt bizonyítja az is, hogy a betegek 45 százaléka az utcáról esik be: vagyis reggel leveszik a vérét, délután pedig már dialízálják és soha nem tudott arról, hogy vesebeteg lenne. Ez pedig akár már 20 évesen is jelentkezhet”, taglalja a főorvos.

A tudományos kutatások már eljutottak oda, hogy megalkották a beültethető művesét, ám ezzel egyelőre csak Angliában végeznek kísérleteket. A művesekezelésnek hazánkban két fajtája működik: a hasi dialízis és a vérrel történő dialízis. Az utóbbi géphez és helyhez kötött dolog, és Magyarországon 52 (68) műveseállomáson végzik. A dilízisállomások száma kapcsán Kiss István elmondta, hogy ez a szám elegendő, mellyel európai színvonalon vagyunk, és nagyon kevés kapacitásnöveléssel képesek lennének követni a betegszámemelkedést. Ezzel együtt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 5-10 év műlva több állomásra lesz szükség. A másik módszer a hasi dialízis, mely nem helyhez kötött, így a rutinos bestegek – természetesen megfelelő vizsga letétele után – akár otthon is elvégezhetik.

Kiss Istvántól megtudtuk, hogy a vesetranszplantációt tekintve évek óta nincs változás hazánkban, és nem tudnak az évi 296 és 320 közti veseátültetésen túllépni, annak ellenére, hogy a recipiensek száma egyre növekszik, ezzel együtt hazánk a középmezőnyben helyezkedik el. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy kevés a donor. Annak ellenére, hogy az elmúlt években kiderült: semmivel sem rosszabbak az eredmények, ha halottból, ha rokonból illetve, ha érzelmi kapcsolatban élőkből ültetik át a vesét, nagyon kevés a felajánlás, pedig a törvény megengedné a külső donort is. Másik probléma, hogy nem minden kivétel utáni vese alkalmas beültetésre, nem mindenhol van rá kapacitás, illetve ha túl hosszú idő telik el az adatbanki egyeztetéssel, illetve a beteg megtalálásával és kivizsgálásával, és a vese nem bírja ki. Bár Kiss szerint mondhatjuk, hogy nem is vagyunk rossz helyzetben, hiszen Japánban például vallási okokból egyáltalán nem negedik meg a szervátültetést.

Rosszul kommunikálnak az orvosok?

A Hungarotransplant adatait vizsgálva 88-ból 25 olyan kórházat találtunk, ahonnan 2006-ben egyetlen egyszre sem jelentettek vesedonort, és 15 olyat, melyből csak egyszer. Szalamanov Zsuzsanna az Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumi elnöke szerint több, mint 50 olyan kórház van, mely nem jelenti a donorokat. Ennek oka szerinte, hogy az orvosok nem kommunikálnak megfelelően egymással, illetve sok helyen nem is veszik a fáradtságot arra, hogy az ilyenkor szokásos kommuikációs attitűdöt felvegyék a családdal, annak ellenére, hogy csak tájékoztatási kötelezettségük lenne. A törvény szerint ugyanis aki életében nem tiltakozott ellen, annak szervei a halála után eltávolíthatók a hozzátartozók beleegyezése nélkül is, kivéve a kiskorúak esetében. Szalamanov Zsuzsanna szerint, ha ma minden agyhalottból donor lehetne, akkor ma senkit nem kellene dializálni, kivéve a beültetésre alkalmatlanokat.

Ezzel szemben Kiss István azt mondja, hogy – amellett, hogy egyetért Szalamanovval – előfordul az is, hogy nincs is mit jelentenie a kórházniak, illetve ha van is, sokszor heroikus kísérlet egy szerv állapotának megőrzése. Ugyanis eze egy bonyolult procedúra: a kórház csak azután hívhatja a transzplantációs céget, ha a családot már behívták, és egy független orvosbizottság – mely helyben eldönti, hogy az illető agyhalott – azt mondja, hogy kivehetik a szervet. Ezalatt pedig végig fent kell tartani az agyhalott keringését. Tehát szerinte érthető, hogy azok a kórházak tudnak csak szervkivétellel foglalkozni, melynek erre külön teamje van. Ezen pedig az sem változtat, hogy a beteg életbentartását az állam anyagilag is támogatja.