Gazdaság / HR
Karvalits Ferenc a jegybank új elnöke
Karvalits Ferencet jelöli a jegybank új alelnökének Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Az alelnök – aki a Monetáris Tanács tagja is lesz – az MNB monetáris politikai és közgazdasági, a piaci műveletek és statisztikai területet felügyeli majd – mondta Simor András. Hozzátette: Karvalits Ferenc jelölésénél alapvetően politikai függetlenségét, feddhetetlenségét, monetáris és gazdaságpolitikai szakismereteit vette figyelembe.
A leendő alelnök elkötelezett híve az árstabilitás elérésének, az inflációs célkövető rendszernek, valamint a jegybank függetlenségének.
Gál J. Zoltán jelezte, az alelnök személyéről Simor András előzetesen a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel is egyeztetett. Az MNB alelnökét a kormányfő javaslata alapján a köztársasági elnök nevezi ki. Karvalits Ferenc jelenleg az FHB igazgatótanácsának elnöke, korábban a CIB Bank vezérigazgatója volt, 1996 és 2001 között az MNB-ben dolgozott előbb főosztályvezetőként, majd ügyvezető igazgatóként.