Gazdaság / HR

38,3 millió eurós beruházás Székesfehérváron

Kapacitásbővítő, 38,3 millió eurós - 10 milliárd forintos - beruházást valósít meg a Denso Gyártó Magyarország Kft. Székesfehérváron - jelentette be csütörtökön Yukimasa Ohoka, a magyarországi cég elnöke és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

A beruházás keretében felépül egy 9.600 négyzetméter alapterületű új üzemcsarnok, valamint a hozzá tartozó szociális helyiségek, a dolgozók komfortérzetét növelő létesítmények. A cég elnöke hangsúlyozta, a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, a Denso magyarországi üzeme – amely a Japánon kívüli gyárak közül a legnagyobb – a termelés 1999-ben történt megkezdése óta jelentősen fejlődött.

"A Denso stratégiája továbbra is a fejlődés"- hangsúlyozta Yukimasa Ohoka. Kóka János miután megköszönte a befektetők Magyarország iránti bizalmát, hangsúlyozta: olyan vállalkozás valósul meg a Denso befeketésével, amely 2008 végéig 1100 munkahelyet teremt.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarországon a gépgyártás az a szektor, amely tartósan két számjegyű növekedést mutat minden évben. A járműgyártás, a gépgyártás, a fémfeldolgozás a három leggyorsabban fejlődő ágazata a magyar iparnak. "Ez ezért van, mert néhány dologban határozott előnyt tudunk adni a külföldi befektetőknek, többek között a japán vállalatoknak" – tette hozzá Kóka János.

A kormány elkötelezett a konvergencia program végig vitelében, további befektetések vonzásában, "még akkor is, ha vannak Magyarországon olyan politikusok, akik az ország problémáit a multinacionális befektetőkre fogják" – fogalmazott Kóka János. Hozzátette: a kormány a munkahelyteremtések, a befektetések, a fejlődés oldalán áll. "Azon vagyunk, hogy sikerüljön Magyarországnak tartósan fejlődni" – fogalmazott.

Kóka János megtekintette a Denso magyarországi üzemét, ahol már 4.174 munkavállalót foglalkoztatnak az autóalkatrészek gyártásában. Az új beruházás eredményeként 2008-ban már más termékek mellett egymillió dízeladagoló (Common Rail) rendszert állítanak majd elő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.