2025. december 23. - Viktória

Már 10 millió a nyomravezetőnek a Teve utcai lövöldözés ügyében!

A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének azonosításához vezető adatok vagy bizonyítékok szolgáltatójának kitűzött nyomravezetői díjat 10.000.000 forintra emelte fel. A nyomravezető díj visszavonásának jogát a rendőrség fenntartja, a bejelentő személyazon
2007. március 6. kedd 08:57 - Hírextra
Az eljárás során meghallgatott tanúk vallomása szerint az elkövető(k) egy a képeken látható gépkocsihoz hasonló, sötét színű Volvo 3-as szériájú gépkocsival menekült(ek) el a helyszínről, melynek a hátsó részén lévő Volvo feliratból az utolsó „O” betű hiányzott.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a 06-80-201-295-ös ingyenesen hívható zöld számon, továbbá a 107, 112-es segélyhívó telefonszámokon és a TELEFONTANÚ szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán várja azok jelentkezését, akik a meneküléshez használt gépkocsival, a bűncselekménnyel, illetve az egyelőre ismeretlen támadóval kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, vagy a bűncselekmény elkövetésének idején a helyszín környékén tartózkodtak.

A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének azonosításához vezető adatok vagy bizonyítékok szolgáltatójának kitűzött nyomravezetői díjat 10.000.000 forintra emelte fel.

A nyomravezető díj visszavonásának jogát a rendőrség fenntartja, a bejelentő személyazonosságát bizalmasan kezeljük.
Forrás: NNI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását