2025. december 23. - Viktória

Még 300 kiló gyanús húst őriznek a raktárban

Hétvégén már engedélyezte az állategészségügyi hatóság olyan tejtermékek kiszállítását a kecskeméti raktárból, amelyeknél egyértelműen lehetett igazolni, hogy honnan származnak és a szavatossági idejük még nem járt le.
2007. március 5. hétfő 13:32 - Hírextra
Az 500 négyzetméteres raktár árukészletének felmérésén még mindig dolgoznak a hatósági állatorvosok; közben eddig több mint 5 tonna húskészítményről és virsliről már bebizonyosodott, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, nagy részének megsemmisítéséről már gondoskodott a szakhatóság. A raktárban még külön őriznek 250-300 kiló olyan árut, amelynél felmerült a gyanú, hogy átcímkézéssel megváltoztatták a fogyaszthatóság lejárati idejét - mondta a Független Hírügynökségnek Lehotai Árpád, a megyei szakigazgatási hivatal helyettes vezetője.

Az állategészségügyi állomás laboratóriumában várhatóan szerdára készül el a mikrobiológiai elemzés, a romlott húsárukból vett minták értékelése.

A kecskeméti húsbotránnyal kapcsolatban egyelőre ketten - a cég vezetője és helyettese - vannak előzetes letartóztatásban, másik két ember szabadlábon védekezik.

A romlott húsokat, húskészítményeket tároló raktárra és az ezeket értékesítő boltra még múlt hét közepén bukkant az állategészségügyi hatóság egy lakossági bejelentés alapján.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását