2025. december 23. - Viktória

Emberi fejet és májat kézbesített a posta

Preparált emberi testrészeket - köztük egy májat, és egy fél fejet - szállított le egy magánlakásba egy csomagkézbesítő cég az Egyesült Államokban.
2007. március 5. hétfő 09:35 - Hírextra
Az annak rendje és módja szerint bedobozolt testrészeket, amelyek Kínából érkeztek, tévedésből rakták le egy michigani házaspár ajtaja elé. Az asszony, Ludivine Larmande az első csomag kibontásakor még bizonyos érdeklődéssel állapította meg, hogy "ez mintha máj lenne". A másik doboz kinyitását azonban - a papírcsomagból előbukkanó fül láttán - már be sem fejezte.

"Itt valami hiba történt, jó, hogy nem nyitottam ki" - panaszolta a Grand Rapid Press című helyi újság munkatársának a furcsa küldemények hatása alatt még kissé sokkos állapotban az asszony.

A rendőrség eddigi vizsgálatai alapján azt már sikerült kideríteni, hogy a testrészek szakszerűen preparáltak, egészségre nem ártalmasak, és eredetileg orvosi kutatások céljaira egy laboratóriumnak szánták őket.

A hatóságok a kézbesítő cég alkalmazottaival közösen vizsgálják, hogy miként fordulhatott elő a fatális tévedés. A kézbesítő cég a többi feladott testrész után is nyomoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását