Gazdaság / HR

Kútba esett termálfürdő

Egy részvénytársaság két vezetője banki alkalmazottak közreműködésével jogosulatlanul vett fel 87,5 millió forint állami támogatást termálfürdő és fizikoterápiás központ kialakítására.

 A két cégvezetőt és a két pénzintézeti dolgozót jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolják – mondta Morvai Attila. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomozott. A rendőrség szerint a Gazdasági Minisztérium megbízásából eljáró Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. a Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programja keretében kötött szerződést a részvénytársasággal.

A cég mintegy félmilliárd forintos pályázatot nyújtott be és 175 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg a részére. A rendőrök szerint a cég a beruházás megvalósításához saját erővel nem rendelkezett, annak meglétét valótlan tartalmú okiratokkal igazolták. A cég nevében eljáró vezérigazgatók az egyik pénzintézet két alkalmazottja által kiállított valótlan tartalmú nyilatkozatokat nyújtottak be pályázatukhoz.

A nyomozók azt állítják: a banki alkalmazottak a nyilatkozatok kiállítása során tudatában voltak annak, hogy az igazolás kiállítására a pályázathoz szükséges önerő igazolása miatt van szükség. A cég 2002 júniusában 87,5 millió forintot vett fel előlegként a támogatási összegből, ám annak felhasználását nem tudta számlákkal igazolni. Ezért a minisztérium elállt a szerződéstől és a támogatást visszavonta.

Az MTI úgy tudja: a termálfürdőt és fizikoterápiás központot Győr-Moson-Sopron megyében szerették volna megépíteni, a munkálatok meg is kezdődtek. Az időközben eljárás alá vont vezérigazgatók cége jelenleg felszámolás alatt áll.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.