2025. december 23. - Viktória

Ezer MÁV-ágy lesz

Összesen körülbelül ezer kórházi ággyal működhet tovább a Szolnoki, a Budai és a Központi MÁV-kórház és az utóbbi kettő bekerül az Állami Egészségügyi Központba.
2007. március 3. szombat 14:33 - Hírextra
Simon Dezső elmondta: a Központi MÁV-kórházban körülbelül 650 ágy működik tovább. A pontos számokat és azt, hogy ebből mennyi lesz az aktív ágy, 30 napon belül dönti el a szakszervezet és a szaktárca.

A budai intézményben 200 krónikus és rehabilitációs ágy marad, a szakszervezet terveivel ellentétben azonban nem marad aktív ágya a kórháznak. Simon Dezső ugyanakkor ezt is nagy sikernek nevezte, hiszen a szaktárca korábban teljesen megszüntette volna a Budai MÁV-kórházat.

A szakszervezeti elnök szintén nagy eredménynek tartja, hogy a két fővárosi intézmény a honvédelmi és rendészeti egészségügyi intézményekkel együtt az Állami Egészségügyi Központ része lesz. Sőt, a minisztérium azt is vállalta, hogy törvénymódosítással a központ nevében is szerepelteti majd a vasúti egészségügy kifejezést.
A kormány ezen kívül törvényi garanciát is teremt a vasúti egészségügyi ellátást szabályozó törvény módosításával a vasutas dolgozók és családtagjaik egészségügyi ellátásának biztosítására, akik az Állami Egészségügyi Központ összes intézményét használhatják.

Simon Dezső hozzátette, hogy a Szolnoki MÁV-kórház fenntartásáról is megszületett a döntés, a 260 ágyból itt sem lesz akítv, helyette továbbra is reumatológiai és mozgásszervi megbetegedésekkel foglalkozik az intézmény.

Az szintén 30 napon belül dől el, hogy a jelenleg a gazdasági minisztérium kezelésében álló kórház a jövőben a honvédelmi tárcához vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozik-e.
Forrás: Függelen Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását