Külföld

Továbbra is a levegőben lóg Koszovó

Eredménytelenül zárult a Koszovó státusáról tartott egyhetes bécsi konzultáció. Ezt Martti Ahtisaari, az ENSZ különmegbízottja, egykori finn államfő jelentette be.

"Őszintén szólva, a fő kérdésben, Koszovó státusának kérdésében a felek nézete továbbra is homlokegyenest ellentétes, semmifél elmozdulás sem történt" – közölte az ENSZ különmegbízott.

A megbeszélés fő témája az az ENSZ-javaslat volt, amely szerint a 90 százalékban albánok lakta szerb tartomány – bár Szerbián belül maradna de – gyakorlatilag ugyanolyan jogokat élvezne, mint egy szuverén állam.

Szerbia hallani sem akar arról, hogy elkerüljön tőle Koszovó, amelyet a szerb kultúra bölcsőjének tekint. A 2 millió lakosú Koszovó albán lakossága viszont teljes függetlenséget akar.

Az ENSZ-javaslat szerint – amelyet Martti Ahtisaari február elején ismertetett – Koszovónak lehetne himnusza, címere, kormánya, fegyveres ereje, beléphetne nemzetközi szervezetekbe, és köthetne nemzetközi szerződéseket.

A korábban közzétett menetrend szerint Ahtisaari az egyhetes konzultáció után március 10-én terjeszti elő végleges javaslatát Koszovó státusáról.

Koszovóban 1998-99-ben véres etnikai polgárháború dúlt, amelynek a NATO a szerb csapatok bombázásával vetett véget. Azóta Koszovó az ENSZ kormányzása alatt áll.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.