Belföld
Orbán előrehozott választásokat akar
Orbán Viktor az Echo TV-nek adott interjújában azt mondta, hogy az ország helyre akarja állítani a demokráciát és sikeres kormányt akar, ám hogy ez megvalósuljon, ahhoz előrehozott választást kell tartani.
"Az ország ma nem szakértői kormányt akar, az ország helyre akarja állítani a demokráciát és sikeres kormányt akar. (…) ide eljutni szerintem nem lát más módot (az ország), mint az előrehozott választást" – fogalmazott a Fidesz elnöke. Közölte: az uralkodó elit és a közvélemény közötti egyre szélesedő szakadék áthidalásának feladata azokra hárít felelősséget, akik a kormánytöbbséggel rendelkeznek.
Véleménye szerint a változtatáshoz szükséges eszközök – miniszterelnök-váltás, a kormány átalakítása, a parlament feloszlatása – a többség kezében vannak.
Orbán Viktor úgy vélte: a Fidesz akcióival egyre-másra felkínálta azokat a "lehetőségeket és pillanatokat", hogy a kormánytöbbség változtasson. Ilyen lehetőségnek nevezte az önkormányzati választásokat, ahol a szavazók – mint hangsúlyozta – a kormányról is véleményt mondtak. Ide sorolta a Fidesz nagygyűléseit, ahol az emberek kifejezték a népakaratot, de e körben említette a parlamenti bizalmi szavazást, valamint a szakértői kormány lehetőségének felkínálását is.
A Fidesz elnöke azt mondta: ezek után már csak egy demokratikus eszköz maradt a demokrácia helyreállításához, a népszavazás. "Elgondolhatatlannak tartom, a legrémesebb álmaimban se jöjjön elő az a képzet, hogy egy elbukott népszavazás után a kormány úgy csinál, mint ahogy eddig tett, mintha mi sem történt volna. (…) a népszavazás (…) utolsó és egyben alkalmas eszköz arra, hogy változást érjünk el Magyarországon" – fogalmazott.
Forrás: MTI