2025. december 22. - Zéno

Meghalt a professzor

Kilencven éves korában New York-ban meghalt Arthur M. Schesinger jr. neves amerikai történész, közíró, John F. Kennedy elnök egykori tanácsadója - közölte szerdán a fia.
2007. március 1. csütörtök 09:30 - Hírextra
A kétszeres Pulitzer-díjas Schlesinger egy manhattani kórházban halt meg szívinfarktus következtében. A Harvard egyetem meggyőződéses liberális egykori történelem-professzora, aki több tanulmányt szentelt Franklin D. Roosevelt elnökségének, szorosan kötődött a Kennedy-családhoz. Ő írta John F. Kennedy 1960-as kampánybeszédeit, majd az elnök tanácsadója lett. Három évvel Kennedy meggyilkolása után jelentette meg egyik legnépszerűbb könyvét, az Ezer napot.

1968-ban ugyancsak ő volt Robert Kennedy kampányembere a demokrata párti elnökjelöltségért vívott küzdelemben a volt igazságügy-miniszter elleni merényletig, 1978-ben róla is nagy sikerű könyvet írt Robert Kennedy és kora címmel és "korának legkreatívabb politikusának" nevezte.

Ugyanakkor a Nixon-korszakot "császári elnökségként" emlegette. Műveiben foglalkozott a vietnami háborúval, a 60-as évek tiltakozó mozgalmaival és az Egyesült Államok intézményeivel szembeni bizalmi válsággal, valamint a hidegháború különböző szakaszaival is. Az utóbbi években Schlesinger a multikulturális társadalom problémáit feszegette, és bírálta George Bush elnök háborús politikáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását