Kultúra

380 milliót kért Pécs a kulturális programokra

Pécs egyedülállóan gazdag kulturális rendezvénysorozatnak adhat otthont a 2010-es Európa kulturális fővárosa (EKF) program keretében az idén.

"A kulturális tárcánál elfogadásra vár az az általam szerdán leadott, 90 programot tartalmazó tervezet, melyre minden eddiginél nagyobb összeget, 380 millió forintot fordíthatunk az EKF-program költségvetéséből" – mondta Méhes Márton.

Beszámolt arról, hogy a programtervek kapcsolódnak az EKF idei, tanítás és tanulás elnevezésű felvezető évéhez, magukban foglalják a civil szervezetek és a lakosság kezdeményezéseit, szorosabbra fűzik Pécs viszonyát a partnervárosokkal, Essennel és Isztambullal. Emellett segítik a 2010-re való felkészülést.

Méhes Márton rámutatott arra: a rendezvények sokszínűek, közöttük kiállítások, koncertek, fesztiválok éppúgy lesznek, mint tudományos és oktatási témájú konferenciák. Példaként említette a Balkán világzenei fesztivált és az európai ifjúsági zenei fesztivált. Utóbbit május második felében tartják, mintegy három és félezer európai fiatal részvételével.

A művészeti igazgató szerint mindezzel folyamatos építkezés kezdődik a programokat, a programtervezést illetően. Úgy vélte: "a korábbi, nehéz szakasz után most már nem kell visszanézni", a jövőt tekintve pedig komoly eredmények várhatók.

A pécsi EKF-program költségvetése 45 milliárd forint, ebből 9 milliárdot tesznek ki a működési költségek, amelyek a rendezvények forrásait is magukban foglalják. A fennmaradó összeget beruházásokra fordítják. A költségvetés tervezett európai uniós forrásokból, állami támogatásból, önerőből és támogatók felajánlásaiból áll – írja a kultúra.hu.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.