Sport

Schmitt Pál továbbra is legitim elnöknek érzi magát

Mint megválasztott MOB-elnök, Schmitt Pál egyelőre legjobb tudása szerint végzi a dolgát a Fővárosi Bíróság ítélete ellenére is, és kész az együttműködésre mindenkivel - így válaszolt Schmitt Pál Brüsszelben szerdai sajtótájékoztatóján az ítélettel kapcsá

"Ígérhetem, hogy mint ebben az időszakban háromszor titkos szavazáson megválasztott, legitim MOB-elnök, legjobb tudásom szerint fogom végezni a dolgomat, és kész vagyok együttműködni mindenkivel, még azokkal is, akik bíróságra mentek ebben az ügyben" – jelentette ki a brüsszeli sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a bíróság a tudomása szerint azzal foglalkozott, hogy szabályszerű volt-e az utolsó előtti MOB-közgyűlés döntéshozatala. "Úgy érzem, abban, hogy engem megerősítettek a MOB elnökének, nincsen probléma. Azokkal volt probléma, akik engem el akartak volna mozdítani, mert meg kellett volna szerezniük az 50 százalék plusz egy szavazatos többséget, és ez nem sikerült" – hangoztatta. A bíróság azt kifogásolta, hogy nem ismételték meg a szavazást.

Schmitt elmondta: a szóban forgó ülést levezető elnök, Gémesi György akkor úgy értelmezte a voksolás eredményét, hogy a leadatott szavazatok, amelyek nem az elmozdításra vonatkoztak, megerősítést jelentettek.

A MOB-elnök a tanácskozáson felajánlotta lemondását, a 69-69-es szavazati arányt értékelve Gémesi úgy foglalt állást, hogy a fölvetett kérdés, miszerint vissza kell-e hívni Schmitt Pált elnöki posztjáról, nem kapott megerősítést. "Sajnálom, hogy bírósághoz kellett fordulni ebben az ügyben, ez semmiképpen nem segíti sem az olimpiai felkészülést, sem a részvételt" – mondta Schmitt Pál. A tagok egyharmadának kezdeményezésére összehívott szeptemberi rendkívüli közgyűlés egyetlen napirendi pontja Schmitt Pál visszahívása volt.

A bíróság kedden első fokon megsemmisítette a Magyar Olimpiai Bizottság szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot, amely 69-69-es szavazataránnyal megerősítette őt elnöki tisztségében. Schmitt Pál szerdán leszögezte: az ítélet nem változtatja meg elkötelezettségét a sport iránt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.