2025. december 22. - Zéno

Nyelven szúrta a tanítónő a kisdiákot

Egy milánói tanítónőt azonnal elbocsájtottak állásából, mert úgy próbálta meg elhallgattatni egyik túlságosan is fecsegő kisdiákját, hogy ollóval belevágott a hét éves gyerek nyelvébe. A kisfiú sebét öt öltéssel kellett összevarrni.
2007. február 27. kedd 20:54 - Hírextra
A 22 éves tanítónő állítólag annyira feldühödött azon, hogy a második osztályos tanulók közül az egyiknek az órákon be nem állt a szája, hogy előkapott egy ollót, ráparancsolt a fiúra, hogy dugja ki a nyelvét, majd belevágott, azt kiáltozva: "Így majd megtanulsz csendben maradni!"

A tanárnő azt nem tagadta, hogy az olló a kezében volt, de azt állítja: csak megijeszteni akarta a gyereket, hogy levágja a nyelvét, azonban a fiú hirtelen félrerántotta a fejét és ekkor vágott bele véletlenül a nyelvébe.

Az iskola igazgatója, a milánói körzeti tanfelügyelő és az olasz oktatási tárca főosztályvezetője azonban úgy gondolta, hogy ennyire felelőtlen magatartást egyetlen oktató sem tanusíthat, mert ezzel tönkreteszi több százezer becsületesen dolgozó pedagógus jó hírnevét. Ezért a tanítónő azonnali elbocsájtását kezdeményezték.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását