Gazdaság / HR

Az EU elfogadta a Tabajdi-jelentést

Az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága kedden, brüsszeli ülésén nagy többséggel elfogadta Tabajdi Csaba jelentését az új tagállamok mezőgazdasági integrációjáról.

A szocialisták magyar EP-képviselője, a jelentés kezdeményezője a szavazás után elmondta: bár a régi tagállamok nagyon riadoztak a csatlakozás előtt, és védzáradékokkal igyekeztek bebiztosítani piacaikat, a tizek megjelenése semmilyen zavart nem okozott az unió egységes agrárpiacán. Még a védzáradék alkalmazásának lehetősége sem merült fel. A régiek azzal nyertek, hogy kiterjesztették piacukat kelet felé, az újaknál pedig másfélszeresére nőttek az agrártámogatások. Ez még azzal együtt is igaz, hogy súlyos megkülönböztetések vannak a közvetlen kifizetések terén, hiszen ebben az évben a brüsszeli költségvetésből a régiek gazdái háromszor annyit kapnak, mint az újak termelői. Ezzel együtt is az újak gazdáinak jövedelme növekedett.

Tabajdi elmondta, hogy a bővítést követően Lengyelország és még néhány ország lényegesen tudta piacait bővíteni. A piacvesztés legfőbb áldozata Magyarország volt. Az Unió közös agrárpolitikája Ciprus és Magyarország esetén járult legkevésbé hozzá a szerkezeti aránytalanságok orvoslásához.

Nagy gondot jelentett az, hogy a Bizottság sokszor késlekedett vagy érzéketlen volt az újak speciális problémái iránt. Tabajdi Csaba szerint különösen brutális lépés volt, hogy a Bizottság a kukoricaintervenció megszüntetését javasolta, de nem állt ki az Unió a lengyel hús orosz és ukrán importtilalma ügyében sem kellő időben és kellő határozottsággal, illetve nem védte meg az unión kívüli méz- és bogyós gyümölcs-dömping ellen sem az uniós gazdákat.

Tabajdi szerint már most gondolkodni kell az unió további reformjáról, hiszen jön 2008-ban a felülvizsgálat. A közös agrárpolitikát, mint vívmányt megőrizve, sokkal kevesebb bürokráciára, és sokkal több nemzeti szintű döntéshozatalra van szükség.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.