Külföld

Kivonul az EU Boszniából?

Az Európai Unió kedden várhatóan hivatalosan is dönt majd a boszniai békefenntartó erők létszámának csökkentéséről – közölte Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.

Solana azt követően nyilatkozott, hogy közös tanácskozást tartott hétfőn a NATO nagyköveti tanácsa és az EU (katonai ügyekben illetékes) politikai és biztonsági bizottsága. Ez utóbbi kedden újabb ülést tart, s itt születik majd meg a boszniai kivonással kapcsolatos végleges döntés – amelyet elvi szinten már decemberben jóváhagytak az EU-tagállamok külügyminiszterei.

Solana a kivonást a boszniai helyzet javulásával magyarázta (katonai források szerint a jelenleg 6500 fős békefenntartó erőt 2500 főre csökkentik majd). A valóságban azonban van még egy ok: a legtöbb nagy EU-tagállam egyre kevésbé tud eleget tenni különböző külföldi katonai kötelezettségvállalásainak, s ahol lehet, ott csökkenteni akarja a haderejére nehezedő nyomást.

Henri Bentégeat tábornok, az EU katonai bizottságának elnöke már januárban jelezte, hogy a boszniai helyzet stabilizálódása lehetővé teszi az ott állomásozó csapatok egy részének kivonását. Mindenesetre – mint leszögezte – az EU képes lesz szükség esetén nagyon gyorsan újra csapaterősítéseket küldeni a balkáni országba.

Erre szükség is lehet: több EU-tagállam, így például Franciaország és Olaszország sokáig habozott a csapatkivonások ügyében, attól tartva, hogy ha Koszovóban esetleg zavargások törnének ki (amire a tartomány státusa körüli viták, a heves szerb-albán ellentét miatt van esély), akkor azok valamilyen formában Bosznia-Hercegovinára is átcsaphatnának.

Az EU 2004-ben vette át a boszniai békefenntartás feladatát a NATO-tól: mindeddig ez volt az unió legnagyobb katonai akciója.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.