2025. december 22. - Zéno

Ki viszi át a szabadságot a túlsó partra? És főleg mennyit?

A szabadság átviteléről, a munkaerő kölcsönzésről és a fekete foglalkoztatásról is tartalmaz új szabályokat az a törvényjavaslat, amelyet Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter terjesztett az Országgyűlés elé.
2007. február 26. hétfő 18:03 - Hírextra
A képviselők hétfőn elvetették az indítványt a javaslat sürgős eljárásban való tárgyalására, így azt a szokásos napirend szerint vitatják majd meg. A jelenlegi szabályok szerint (a munkaadó gazdasági érdekére hivatkozva), akár a teljes fizetett szabadság átvihető a következő évre, amit a munkaadó a következő év közepéig - kollektív szerződés esetén pedig az év végéig - adhat ki. Miután ez a lehetőség sérti a munkavállalók pihenéshez fűződő alapvető jogát, az Alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy az Országgyűlés ez év március végéig változtasson azon.

Az új javaslat szerint csak a szabadság negyede, de az is csak március végéig - kollektív szerződésbe foglalva pedig június utolsó napjáig - vihető át a következő évre. Az átvitelre csak kivételes gazdasági érdek esetén kerülhet sor. Ez azonban független kell, hogy legyen a munkaadó normál tevékenységétől. Például munkaszervezési okokkal nem indokolható az átvitel, de meg lehet tenni, ha egy balesetet követő kárelhárítás indokolja.

Az új szabályokat már az idei szabadságokra is alkalmazni kell. Bekerül egy olyan új szabály a munka törvénykönyvébe, amely minden munkavállalót - a fizetések átutalása kapcsán - a közszféra alkalmazottaival hoz azonos helyzetbe. Így a munkaadónak át kell vállalnia a bankszámlára utalt munkabér havi egyszeri felvételének költségét. Több szabály is foglalkozik a munkaerő kölcsönzéssel. Így például a szociális juttatásokat a kölcsönzött dolgozó a kölcsönbe vevőtől - akinél dolgozik - kaphatja meg (a bért értelemszerűen a kölcsönbe adó fizeti).

Alkalmi munkavállalói könyvvel nem lehet kölcsön-munkaerőt foglalkoztatni, mivel a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó társaság üzletszerűen - és általában nagyobb cégeket kiszolgálva - végzi a tevékenységét, míg az alkalmi munkavállaló kis cégeknek, illetve magánszemélyeknek, és mint a nevében is szerepel, alkalomszerűen dolgozik. A tiltás azonban csak a jövő év elejétől lépne hatályba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását