Gazdaság / HR
Senki többet harmadszor, 200 millióért eladva
Aláírták a Malév privatizációs szerződését, az Airbridge 200 millió forintért veszi meg a légitársaság mintegy 100 százalékos részvénycsomagját, és legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkeemelést vállal - közölte az Állami Privatizációs
A tranzakció pénzügyi zárásának tervezett időpontja 2007. március vége, ekkor kerülhet sor a vételár megfizetésére, valamint a befektető által már korábban letétbe helyezett 20 millió euró mértékű tőkeemelés jogerőre emelkedésére is.
"Az ÁPV Zrt. elégedett a privatizáció eredményeivel, az értékesítés mindenképpen pozitív hatású a légitársaság számára. A Magyar Állam a Malév Zrt. értékesítése révén nem szenved hátrányt, kötelezettségeinek egy jelentős része megszűnik, miközben a légitársaság hosszabb távú működésének feltételei kedvezően alakulnak, a tulajdonosváltás révén jelentős tőkéhez és addicionális piaci lehetőségekhez jut" – áll a közleményben.
A Malév 2 év múlva nyereséges lehet, tömeges elbocsátásokat az új tulajdonos nem tervez, sőt a növekedésnek köszönhetően plusz munkaerőre is szüksége lesz – ismertette Borisz Abramovics pénteken sajtótájékoztatón Budapesten, miután bejelentették a Malév privatizációs szerződésének aláírását. Az új tulajdonos tervei szerint a Malév utasforgalma évente 20-25 százalékkal nő az elkövetkező években. Az Airbridge Zrt. összesen 82 millió euró, mintegy 20 milliárd forint értékű garantált forrást von be a privatizációs tranzakcióba.
Forrás: MTI