Belföld
Hétfőn minden kiderül
Hétfőn ad tájékoztatást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban az országos rendőrfőkapitány a móri bűncselekménnyel kapcsolatos rendőri munka tapasztalatairól - mondta Kondorosi Ferenc, a tárca államtitkára az MTI érdeklődésére pénteken.
"Én arról szeretnék tájékoztatást kapni az országos főkapitánytól, hogy miként kívánja áttekinteni a rendőri munka tapasztalatait a móri bűneset apropóján, lát-e olyan tapasztalatot amit értékelni, elemezni kell" – fogalmazott a szaktárca államtitkára. Hozzátette: meghallgatja a tájékoztatást és "ennek alapján dönt arról, milyen lépések szükségesek".
Az MTI kérdésére, hogy ő szükségesnek tartana-e egy rendőrségi belső vizsgálatot, azt mondta: elképzelhetőnek tartja, de az országos rendőrfőkapitány tájékoztatójának ismeretében tudja kialakítani álláspontját.
Péntek délután az MTI-nek azt mondta: nem szabad elfelejteni, hogy "egy ilyen helyzetben minden lépés, minden cselekmény jogilag szabályozott", így egy új nyomozás, egy perújítási lehetőség, vagy egy esetleges kártalanítás lehetősége is. Szólt arról is, hogy a móri bűncselekmény a köznyugalmat megzavarta, a rendőrségre pszichikai nyomás nehezedett. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az ügy nyomozása fokozott ügyészségi felügyelet mellett zajlott, bírói fórumok hoztak nagyon körültekintően ítéletet, tehát "nem lehet a rendőrségen elverni a port".
Forrás: MTI